Carissa Broadbent nevét már ismerhetitek, hiszen Ő írta a sokak által szeretett A kígyó és az éj szárnyai, illetve A hamvak és az elátkozott király duológiát. Most ugyancsak a Nyaxia koronái sorozat két kiegészítő kötete jelent meg a Maxim Kiadó gondozásában, amit bloggereink mutatnak be Nektek. Tartsatok velünk a turné során, és a szerencsések megnyerhetnek 1-1 példányt mindkét kötetből.
Carissa Broadbent
Slaying the Vampire Conqueror – A hódító vámpír végzete
Pont: 5/5
Mivel a Nyaxia krónikái már korábban elvarázsolt, nem volt kérdés következő köteteket és kiegészítő köteteket is elolvasom. Tudtam ezek főszereplői mások lesznek és másokról fog szólni, de a Hat megperzselt rózsában a főszereplőket még jobban ismertem, azonban itt nem ez volt a helyzet. Bevallom nagyon rossz a név memóriám és nem emlékeztem a főszereplőkre, ami valójában nem is baj, hiszen teljesen saját történetet kaptak és ez által ha esetleg valaki nem olvasta a többi kötetet, akkor sem éri meglepetés.Azt a parancsot kapta, hogy végezzen a férfival.
Nem számított rá, hogy majd a saját szíve árulja el.
Sylina mindent feláldozott az istennőjéért – a lelkét, a szabadságát, még a szemét is, hogy érzékelhesse a Sors elrejtett szálait. A Sors Istennőjének szolgálatában elárvult utcagyerekből precíz gyilkossá vált, akinek leghőbb vágya letaszítani trónjáról a zsarnok királyt. Ám amikor az ország partjaira egy brutális vámpírhódító érkezik, Sylinának ezzel az új, veszedelmes ellenféllel kell szembenéznie. Fontos küldetést kap: be kell épülnie a hódító seregébe, el kell nyernie a bizalmát… aztán pedig meg kell ölnie a férfit.
Atrius rémisztő harcos, aki megállíthatatlanul tör előre Glaeán keresztül. De ahogy a férfi közelébe kerül, Sylina megismeri sötét és megdöbbentő múltját, ami megidézi saját elfeledett életének árnyait.
A parancs, amit Sylina kapott, egyértelmű: a hódító nem maradhat életben. De ahogy egyre több vér folyik a háborúban, és a vonzalmuk átcsap perzselő szenvedélybe, egyre erősebbé válik a Sylina és Atrius közötti kapocs. A kapocs, amit a nő esküje megtilt. A kapocs, ami miatt mindent elveszíthet.
A két főszereplő egymás ellenségei. Sylina gyermekkorában került a rendbe (khm szekta, igazából Sors Istennőjének szolgálata, de szerintem szekta szó jobban illik rá), hogy a Sors Istennőjét szolgálja. Habár megkésve került be, legtöbb gyermek már néhány évesen az Istennőt szolgálják, neki később jutott ez a sors. Számos nehézség és megpróbáltatás állt előtte, a Sors Istennőjének ugyanis apránként fel kell áldozniuk magukból. Többek között a szemüket. Nem látnak, mégis jobb a látásuk mint bármelyik másik lénynek. Sylina sincs ezzel másképp, látása tűpontos, akár egy másik látóé...
Másik részről Atrius sem olyan, mint amire számítunk. A gőgös és beképzelt férfi helyett egy higgadt harcost fest le az írónő. Eléggé szimpatikus karakter volt számomra, ráadásul érezhetően hiába Sylina a férfi "foglya", nem igazán úgy bánt vele. Sokszor kiderül a férfiban több van, mint amiről pletykáltak vagy a híre szólt. Kegyetlen és könyörtelen, ám csak akkor ha a helyzet megköveteli és számára fontosakat kell védeni. Pont ez zavarja meg Sylina érzékeit is, hiszen akit az Istennő neki lefestett közelében sem állt az igazságnak.A karakterek érdekesek és sokrétűek. Azonban mégis hiányérzetem támadt. Ügye megismerjük Sylinát, nagyon érdekes ez a Sors Istennője szál és szívesen olvastam volna róla többet. Sajnos alig tudunk meg róla valamit, nagy vonalakban írja le az írónő mi történt a lánnyal, mi történik a rendben és milyen módszerrel dolgoznak. Ezek inkább morzsák. Szerintem a történet elbírt volna még egy bővebb kifejtést, vagy előtörténetet a lányról, hogyan került be igazán az Istennő szolgálatában és hogyan történt minden vele pontosan, miként élte akkor meg. Szóval itt van egy kis hiányérzetem. Igen tudom, leírja a könyv, de eléggé felületesen. A lány sokat fejlődik és érezhetően a karaktere változik és rájön nem minden fekete és fehér. Ez igaz Atriusra is. Róla is hiányoltam a bővebb történeteket és jobban meg szerettem volna ismerni. Valahogy nála is ez az előtörténet hiánya vissza kacsintott. Úgyhogy ez az egy amit igazán negatívumnak fel tudok hozni.
A történet önálló kötet, úgyhogy emiatt is lehet a karaktereket kissé felületesebben ismerjük meg. Pörgős, folyamatosan történik valami újdonság és pont a rövidsége miatt néha kissé gyorsabb tempót diktál, mint egy több kötetes történet. Ebből kifolyólag a harc jelenetek sem túl hosszúak. Habár én nem bántam, nem szeretem az elnyújtott hosszú csatákat, de ha valaki ezt várja, sajnos már most elkeserítem, hogy nem ilyen a történet. Jobban fókuszál a két főszereplő dinamikájára és közöttük lévő szál alakulására. Szerintem amúgy pont elég volt ennyi csatajelenet, úgyhogy nem panaszkodok. Tény a másik két fő Nyaxia kötethez képest rövidebbek.
Maga a könyv Sylina szemszögéből íródott, sajnáltam nincs meg a szokásos váltott szemszög, amit korábban már megszoktam Carissa Broadbent esetében. Szerettem olvasni mit gondolnak a szereplők egymásról, vagy épp mi dühíti fel. Ez sajnos itt most egy karakterre szűkül. Nem vészes és nem is zavart annyira, de azért sokszor kíváncsi lettem volna Atrius szemszögére is és ő mit lát vagy gondol adott eseményről. A könyv nekem így is tetszett, habár a alap köteteket nem szárnyalta túl. Lehet ez csak nekem problémám, de ezek az apróságok nagyon sokat számítottak a másik könyvben.
Összességében tetszett ez a rész is. Hiányolnám ha nem olvastam volna, mert maga a történet kárpótol. Pontosan ezért is adtam 5 pontot, mert hiába a sok apróság amit nehezményeztem, mégsem vontak le annyit a könyv értékéből sem a történetből, hogy végül lepontozzam. Ugyanúgy faltam a könyvet, mint az előzőeket. A karaktereket imádtam, nagyon szimpatikus volt Sylina és az, hogy nem rögtön ítélkezik, hanem próbál mindent megismerni mielőtt dönt. Atrius is kellemes csalódás volt, megkedveltem a kötet folyamán. Szóval igazából az említett apróságoktól eltekintve nekem tetszett a könyv sodrása és története. Bármikor újra fogom tudni olvasni és felkerül a még majd el fogom olvasni polcomra. :)
Nyereményjáték
A játék során a könyvek beleolvasóit kell használnotok, hiszen a feltett kérdésekre ott lelitek a választ. A turné első felében a Hat megperzselt rózsa beleolvasójában, majd a turné második felében pedig A hódító vámpír végzetében érdemes keresgélnetek. Jó játékot kívánunk! :)Mai kérdés: Hány évesen kezdett új életet Sylina a Só Öregtornyában?
Állomáslista
Hat megperzselt rózsa:
07.19.- Milyen könyvet olvassak?
07.20.- Kitablar
07.21.- Angelika blogja
07.22.- Insane Life
07.23.- Dreamworld
A hódító vámpír végzete:
07.24.- Angelika blogja
07.25.- Kitablar
07.26.- Milyen könyvet olvassak?
07.27.- Insane Life
07.28.- Dreamworld



0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése