Keri Lake
Anatéma
Pont: 5/5
Pletykálnak ezt-azt, hogy mi található Boszorkányvölgy erdején túl, ahová a bűnösök mennek meghalni. A falubeliek egyszerűen Elemésztő erdőnek hívják, mert amit az erdő elvesz, azt soha nem adja vissza. Senki nem merészkedne még csak közelébe se annak a helynek – hacsak eszét nem vesztette.
Vagy ha száműzött.
Maevyth Bronwicknek esze ágában sincs berontani a fák közé, ebbe a ködbe burkolózó labirintusba, de egy tragikus esemény folytán muszáj átvágnia a csontok boltívén túlra, túl a határon, ahol halandó még soha nem járt. Fantasztikus és sötét világba kerül, amely éppoly veszedelmes, mint amennyire vonzó.
Ezen a helyen él Eidolon elátkozott ura. Neki kell elrejtenie Maevytht a mágusok elől, akik a nőt egy okkult jóslat nevében akarják feláldozni. Zevander Rydainn, aki skorpióknak parancsol, hidegfejű, számító bérgyilkos – a legveszélyesebb egész Etíriában. Hamarabb vetné oda Maevytht a tűzdrákók martalékául, mintsem hogy megvédje és garantálja a lány biztonságát.
Márpedig ez lesz a feladata.
Szeretném így az értékelés legelején leszögezni, ez az írónő volt életem egyik legnagyobb kellemes csalódása. Legelőször angolul olvastam tőle a Nocticadia című könyvet, ami hamarosan itthon is megjelenik magyarul, noha az elvárásaim alacsonyak voltak, úgy voltam egy újabb dark romance kevés történettel és sok erotikával. Ekkor szembesültem az írónő stílusával, ami szépirodalmi és tényleg művelt gazdag szókinccsel tarkított szöveget tárt elém. Utána a következő megállapításom az volt, hogy ezek nagyon nem erotikus könyvek és nem dark romance. Úgyhogy ha erre vágysz vagy félsz ezt kapod, akkor most már tudhatod ez nem az a könyv, ami azért lep meg mit ír, hanem a stílusának kifinomultsága. Angolul elől, magyarul hátul pedig egy nagyon hasznos szótár található mindegyik könyvében, ami elsőre meglepő lehet, de olvasás közben nekem többször jól jött. Főleg Anatéma esetén éreztem a szükségét ennek a jegyzetnek.
A történet egyik főhőse Maevyth, kicsiny elzárt és szigorú szabályokkal élő közösségében ő a fekete bárány, az aki abszolút nem illik a közösségbe. Nagyon jól mutatja az angolok által "falusi betegségnek" nevezett formát, amikor egy közösségen belül zárt a csoport és nem engednek be másokat, ha pedig nincs már más egymást kezdik ki különböző pletykákkal. Itt egyből megtudjuk elég egyetlen hibás mozdulat és romba dől bárkinek a becsülete és igazsága, mi több szó szerint az élete. Ugyanis vétkes esetenként eltűnik és soha nem tér vissza és elenyészeté lesz. Az erdőbe pedig senki nem merészkedik akinek kedves az élete, hiszen vissza egyetlen élő tért vissza és egyedül ő lakhat büntetetlenül az erdőben.
Igazából Maevyth fél a kiközösítéstől, mégis tisztában van őt kéne elvinniük. A családja nem szent, hiszen a testvéreiről eléggé sok döbbenetes dolog derül ki, ám az ő bűne más. Az ő bűne az, hogy megsérült, halottat temetett el és hollók lengik körül. Az ő bűne, hogy rosszkor van rossz helyen. Az ő bűne, hogy testvérét jobban szerette mint saját életét. Tehát csupa olyan dolog, ami egy másik életben normális vagy akár hősi lenne, azok itt a bűnei. Nem bűnös, csak éppen más egy olyan dolog miatt amiért védték. Kiderül minden egy kirakós eleme, minden amit hitt csak felületes része az egésznek. Amikor pedig rájön saját valóját felismerve ki is ő, akkor fog igazán fényleni.Eddig csak Maevythről esett szó, ám a másik nagyon fontos szereplőnk Zevander. Róla megtudjuk könyörtelen, nem féli a halált és osztogatni sem és egyenesen a halál is lehetne ő maga.Legelején megismerjük történetének tragikus esetét, amitől ilyen érzéktelenné vált. A férfi veszélyes, okos és gyilkos, tökéletes kombináció a könyvhöz. Mégis a kimértsége fogott meg, az egész sötét aura ami körbe lengi teszi karakterét különlegessé s egyben fogja meg az olvasót. Neki sem volt egyszerű élete, önös céljai vezérlik amiket sosem tagad, mégis szép lassan látjuk kibontakozni a sötétség mögött lapuló férfit.
Mint említettem a nyelvezete magával ragadó, sokszor azért olvastam miközben képtelen voltam letenni, mert hihetetlenn nyelvezete ad egy sötét fényt, egy klasszikus vezetéssel és az érzést megteremti az emberben. A gótikus fantasy besorolás szerintem tökéletesen tükrözi a könyv valódi érzéseit. Mint írtam nagy erotikára ne számítsatok, de tiniknek sem ajánlom. Néhány jelenet lesz benne, illetve más jelenetek más okból lesznek esetenként valaki számára kiborítóak. Meglehetősen grafikusan írja le az eseményeket, nem fél a vértes jeleneteket részletesen leírni. Szóval erre számítsatok. Igen, nekem idén az egyik kedvenc könyvem lett, Nocticádiával élen, amiről hamarosan ismét írok a magyar megjelenés után.
Szeretnék még kitérni a könyv gyönyörű és igényes megjelenésére. A keményborítós layeres kiadást tartom a kezemben, hamarosan lefotózom, de éppen eltemetett a munka és örülök ha élek, úgyhogy hamarosan hozom a képet is. Rendkívüli módon tetszettek a sötét lapos háttérképes megoldások és az egész könyv érzését átadja a kiadvány. Szerelmes lettem nem csak a beltartalomba, hanem a külsejébe is, pedig ritkán mondok ilyet olyan borítóra amin személy látható.
Minden szempontból nagy kedvenccé vált a könyv. Kissé spoiler, de a vége olyan, ami után rögtön a folytatásra vágysz. Idén hamar az egyik legnagyobb kedvenceim között tudhatom a könyvet és nem csak a belső tartalma, de kívülről is csodaszép a könyv. Bátran merem ajánlani azoknak a romantikus fantasy rajongóknak, akik nem riadnak vissza egy kis gótikus világtól. Méltón kapja tőlem a maximum pontot a könyv.
Állomáslista:
09.22 Insane Life
09.24 Angelika blogja
09.26 Könyv és más
09.28 Kelly & Lupi olvas
09.30 Kitablar
Nyereményjáték
Mostani játékunkban egyszerű feladatotok lesz, minden állomáson egy-egy kérdést olvashattok a kiadó oldalán megtalálható beleolvasóból és ez alapján kell helyesen válaszolnotok a bloggereink által feltett kérdésekre.(Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
Mai kérdés: Mit jelent a - Il captris nith reviris?



0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése