Ads

On Sai - Calderon

A Blogturné Klub ezúttal egy minden szempontból rendhagyó turnéval jelentkezik! Hogy miért lesz rendhagyó? Nos, először is nem egy, hanem rögtön két könyvvel foglalkozunk majd október 25-től nyolc állomáson át: On Sai két Calderon kötetével. De ez még nem volt elég nekünk, úgyhogy még néhány dologban más lesz ez a turné, mint amihez eddig szoktatok. Az egyes állomásokon ezúttal az extrákon kívül nem értékelést olvashattok, hanem válaszokat olyan kérdésekre, amelyeket egymásnak tettünk fel a könyvekkel kapcsolatban. És mivel a történetben fontos szerep jut a teakultúrának, minden állomáson ajánlunk nektek egy-egy finom teát is.
Viszont nem szeretnénk teljesen értékelés nélkül sem hagyni Titeket, ezért a turné első napján beharangozó posztot olvashattok, amelyben a korábban írt értékeléseink egy-egy részletét és linkjét találjátok meg.
És még egy dolog miatt lesz különleges a turné: On Sai volt olyan kedves és felajánlotta nekünk a segítségét, így a turné során nem csak vele, de néhány karakterével is olvashattok interjút.
Tehát izgalmas turnénak nézünk elébe, de azért a jól megszokott dolgok sem maradnak el! Ezúttal is lesz nyereményjáték, amelynek keretében egy példányt nyerhettek a két könyvből!

Ne feledjétek: hullajelölt kerestetik és felségáruláshoz bricsesz dukál!



On Sai


Calderon 1 - 2


Kiadó: Könyvmolyképző
Műfaj: Felnőtt
Kategória: sci-fi, humor
Megjelenés ideje: 2012-2013
Olvasott nyelv: Magyar
Oldalszám: 288 és 512
ISBN: 9789632459851 és 9789633734643
Pont: 5/5
Beszerezhetőek ITT és a második kötetet ITT

   Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?


   Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.


Kérdések:

Melyik a kedvenc jeleneted a Calderonból? Van-e olyan, amivel nem vagy elégedett, amit Te másképp írtál volna? Melyik ez, és hogyan?
Cseles kérdést kaptam Ronitól, nehéz volt ezekre válaszolni. :D
Még csak az első kötetet olvastam, ezért abból tudok kiindulni.
Úgy tetszik a történet, ahogyan van. Hiába gondolkozok rajta, nem jut eszembe olyan rész, ami ne tetszett volna, esetleg máshogyan írtam volna meg. Beszippantott a könyv, már amikor elkezdtem. Leültem és nem álltam fel, amíg ki nem olvastam. Zseniálisak a karakterek, a világfelépítés és nem utolsó sorban a sajátos humora.

Az akciódús, hentelős, pörgős jeleneteket szeretem, ráadásul a sci-fi műfaj a legkedvesebb műfajaim közé tartozik. Meghallom az űrhajó szót és már szívecskéket látok. Nehéz így a jelenet kiválasztása, de nem lehetetlen. :D A svájci-kád (ha már a bicska mindenre jó… :D ) mindenképpen az agyamba égett, ezért ha egy fő pontot kell kiválasztanom, akkor ahol a kád megjelent. :D – Na jó, komolyabbra fordítva a szót, a végén a legénység elleni támadás és ahogyan megoldják a kedvenc részem az első kötetben. Calderon ott nagyot nőtt a szememben.

TEA:

Nagyon szeretek tejjel, esetleg tejszínnel inni teát. 
A valaha ivott legjobb tejes teámat Hong-Kongban ittam egy étteremben, ahol tejes fekete teát szolgáltak fel, különlegessége, főzéskor tojáshéjat főznek bele, amit később leszűrnek. Ennek a típusú teának nagyon erős és markáns íz világa van, ami tejjel elegyítve selymessé válik. - Azt tanították, a jó fekete teának második leöntésre jön elő az íze és olyankor mézszerű mellékízt kell rajta érezni. Tejjel pedig totális íz robbanást érezhettek.
Visszatérve a könyvhöz.
Számomra mindenképpen egy finom gyümölcstea tejjel képzelhető el mellé, és ha az emlékezetem nem csal, a könyv olvasása közben téli ízesítésű teát ittam tejjel. Ha nincs ellenetekre, vagy laktóz érzékenységetek, akkor próbáljátok meg, 3/4 tea, 1/4 tej keverését. 
Másik módszer: a tea főzését követően három perc állás után néhány kanál tejporra valamint néhány kanál cukorra ráöntitek a még forró teát, ilyenkor még krémesebbé válik, egyedibb íze lesz. (Azért írtam néhány kanalat, mert mindenki máshogyan szereti. Én 2 ek. tejpor és 2 teáskanál cukorral szeretem.)


EXTRA – Yaoi


A "fiúk". :D
 Jó magam is rajongója voltam a műfajnak, gondoltam, ha valaki nem ismerné, egy kis útmutatót adok ehhez a műfajhoz. A múlt idő csak azért, mert mást nem is olvastam és túl sok lett a végén.
A yaoi nem más, mint két férfi közötti szerelem manga vagy anime változata, amiben szexuális jelenetek találhatóak. Ennek a gyengébb változata, ahol legfeljebb egy-egy elcsattanó csókot lehet látni, a shounen-ai. Itt már az elején le kell szögeznem, ezeket a műveket elsőként nőknek írják.
Tudtátok, hogy a japán férfi meleg pornóipart is a nőkre építik? - Ugyanis a legnagyobb piacot ők jelentik.

Ennek a valódi oka a múltban gyökerezik. A japán történelem során nem volt megvetett dolog és tabu téma a homoszexuális kapcsolat. A szamurájoktól kezdve, a számos magas rangú tisztviselőkön át mindenki egy másik férfival szeretett kapcsolatot kezdeményezni, mert a nőket alacsonyabb szellemi szintre helyezték. (Lásd, tiltott volt nőknek írnia, ezért saját írásmódot fejlesztettek ki.) A legnagyobb hatása ennek a kabuki színházak megjelenése után volt. Eleinte női szereplők játszották a szerepeket, de hamar bordélyházzá váltak, ezért egy császári parancsra később kizárólag férfiak léphettek fel, végül ugyanúgy szexuális viszont kezdtek az ottani színészekkel.

A „yaoi” egy betűszó valójában, japánul ez a „Yama nashi, ochi nashi, imi nashi”, ami annyit tesz, hogy „nincs beteljesülés, nincs ígéret és nincs értelme”.
Az első ebben a témában megjelent mű, az 1970-es évek közepén jött ki, a Kaze to Ki no Uta (ford.: Szél és fák dala), ami egy beképzelt és nagyképű srác valamint egy másik diák tragikus szerelmi története. Ha megnézitek a képet, jól látszódik, a mangák hőskorában rajzolták, nagyon érezhető még a francia rajzstílus hatása. Számomra egyébként nagyon letaglózó volt a történet, kiborultam, olyannyira, hogy így 10 év távlatában is elmondom melyik két jelenet verte ki nálam a biztosítékot és sírtam rajta napokig. Erre lelkileg is fel kell készülni.
A következő két jelentős mű, ami után egyre többen kezdtek el foglalkozni a témával, az Ai no Kusabi, ami egy távoli jövőben játszódó történet. Elkülönül két réteg, a gazdag és a szegény, a gazdagok pedig szexrabszolgákat tartanak, akiket úgy kezelnek, mint az állatokat. Nagyon kevés nő van már csak a bolygón, ezért a homoszexualitás elfogadott. Végül a két főhős egymásba szeret, miközben szabályokat szegnek meg. Nagyon elgondolkoztató, ha magát a történetet vesszük alapul, akkor eléggé mély filozófiai és etikai kérdéseket vet fel.
ZetsuAi 1 - német és komplett Bronze kínaiul.
Most pedig jön az én nagy kedvencem, a ZetsuAi/Bronze, ami a CLAMP nevű női manga csoportnak legelső műve. Története egyaránt nagyon szép, megható és sok olyan ismerősömet is megindította, aki nem szereti a yaoi témájú műveket. Egyik főhős egy híres zenész, a másik focista, de egyik sem boldog, menekül a világból, nem látnak kiutat, ekkor találnak egymásra. Különböző lelki és társadalmi problémákat kell feldolgozniuk és küzdenek egymás szerelméért.
Egészen a ’90-es évek közepéig boldog vég nem jelent meg a yaoi mangákban, hanem tragikus végkifejletűek voltak, legtöbbször öngyilkos lett valamelyik főszereplő.

A műfajt sokáig támadták és rendellenesnek tartották, de egy idő után elkezdett beszivárogni a köztudatban és a 2000-es évek elején robbanásszerűen megnőtt a yaoi mangák száma. 2005 fele pedig egyre jobban a szexuális orientáltságú yaoi mangák kaptak szerepet.

A műfajhoz fontos megemlíteni, hogy mindig két szerepre oszlanak a párosok. Van egy szeme (seme), aki férfias tulajdonságokat hordoz, legerősebb a kapcsolatban és sokszor erőszakos. Az uke ennek az ellentéte, aki az alávetett, általában Ő nőiesebb jellemű, törékenyebb és számos történetben társadalmilag is alacsonyabb szinten áll.
A szemék gyakran erős jellemük miatt főgonoszok, gengszterek (pl.: Kizuna) és már az első megjelenésüktől tudni lehet szerepüket.

Kedvenc yaoi mangáim: Color, Wild Rock, ZetsuAi/Bronze, Haru wo Daite Ita, 
Kedvenc shounen ai mangáim: Loveless, Gravitation, Yami no Matsuei

Kapcsolódó idézetek:

"A Sexert-lázadás után az Illatos bolygókon háború dúlt, számos szamurájcsaládot likvidáltak, köztük a teljes Tivesgei-ágat is. Takoma akkor összeszedte a kiközösített, egyoldalú érdeklődésű szamurájokat, és megszervezte a Yaoinak gúnyolt csapatot, ami sok nőt és gyereket kimenekített vagy elrejtett, amíg a Kétéves háború tartott."

"… később zavartan elmondta, hogy a Yaoik között van egy-két biszexuális, és ők a csapat inkognitója érdekében a napi egy óra kötelező kedvességet a szokottnál kissé tágabban értelmezik."


Nyereményjáték:

Ezúttal nem szerettük volna nagyon megnehezíteni a dolgotokat, ezért csak egy egyszerű játékra invitálunk titeket. Calderon nagyon sokszor szavak mögé rejti a valós céljait és bravúrosan bújtatja mögöttük a manipulációit. Mi természetesen nem vagyunk olyan ravaszak, mint ő. Tizenkét nevet azért mi is elrejtettünk, nektek nincs is más dolgotok, mint megtalálni a tizenkét Calderon szereplőt a betűhalmazban, majd ezeket beírni a Rafflecopter doboz soraiba.
Plusz pontot szerezhettek On Sai, a Blogturné Klub, valamint a résztvevő blogok Facebook oldalainak lájkolásával is.
Mielőtt azonban ezt megtennétek, még egy információra szükségünk van tőletek. Ha ügyesek vagytok, megnyerhetitek a sorozat első vagy második részét. Mivel azonban két nyertest sorsolunk, egy-egy kötetet, tudnunk kell, az első vagy a második részt szeretnétek-e megnyerni. Írjátok meg nekünk! A jó hír, hogy már ezért is kaptok egy pontot a nyereményjátékban!
Már akár egy név kitalálásával is nyerhettek, de minél többet kitaláltok, annál nagyobb esélyetek van a győzelemre! Viszont legalább egy név kitalálása kötelező!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Illetve ha 72 órán belül nem válaszoltok az e-mailre, automatikusan új nyertest sorsolunk!


SHARE

Rólam

Sziasztok! Toffy vagyok, ennek a blognak az írója. Bátran kérdezhettek és amint tudok válaszolok. A blog mellett számtalan hobbim van és természetesen egy munkahelyem is van, ami über szuper titkos. Na jó, azért annyira nem. :D

  • Pinterest
  • Image
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése