Ads

J.Kenner: Kínzó vágy


A Blogturné Klub 4 bloggere hív benneteket kalandozásra ezúttal az erotikus romantika világába. J. Kenner újabb trilógiával szórakoztatja olvasóit.

A Vágy sorozat első kötete már meg is jelent Kínzó vágy címmel. Szeptember 22. és 28. között pedig értékelések, extrák és egy nyereményjátékkal népszerűsítjük a könyvet.

J.Kenner


Kínzó vágy


(Vágy 1.)
Kiadó: Athenaeum
Műfaj: Felnőtt
Kategória: romantikus, erotikus
Megjelenés ideje: 2014
Olvasott nyelv: Magyar
Fordította: Márton Andrea
Oldalszám:  384
ISBN: 9789632933368
Pont: 5/5
   ,,Úgy állt ott, mintha az egész világ az ő birodalma lenne."

A nagy sikerű Rabság trilógia szerzője újabb háromkötetes sorozattal jelentkezik. Főhőse Angelina, aki gazdag nagybátyja után nemcsak egy hatalmas házat, hanem három udvarlót is örökölt. Az egyik Evan, egy titokzatos, megfejthetetlen üzletember, akitől Jahn bácsikája óva intette, és akinek külön végrendeletben tiltotta, hogy a lány közelébe kerüljön.
Angie azonban küzd a ráerőltetett szerep ellen. Lina szeretne lenni, aki legalább annyi szerelmet tud adni, mint amennyit el akar venni. És soha, semmilyen más férfit nem képzelt el maga mellé, csak Evant...

Ezzel a könyvvel nagyon jó pillanatomban találkoztam, mert így szakdolgozat írása közben éppen ilyesmi jellegű történetre vágytam. Nem túl bonyolult, ami legyen romantikus vagy erotikus. A Kínzó vággyal ezeket mind megkaptam. Igazából biztos vannak hibái, ennek ellenére annyira belemerültem és élveztem az olvasást, hogy nem tűntek fel.

A történet nekem nagyon megtetszett, van benne némi bonyodalom, bár nem sok, de amikor éppen egy szórakoztató könyvre vágysz, akkor ennyi pont elég a boldogsághoz. Kiemelném, ezek önálló kötetként is olvashatóak, tehát a sorozatban mindig más szereplők történetét írja le az írónő és nem ugyan annak a párosnak a sztoriját meséli tovább. Habár biztos vagyok, ezzel a párossal még a későbbiekben említés szintjén vagy kisebb párbeszédekben még találkozunk. 
Mostanában észrevehetően nagy divatja van a folytatásos regényeknek és trilógiáknak, ezért kifejezetten örültem, hogy ez nem olyan.

Főszál a két főszereplő közötti viszony és szerelem, meg persze Jahn bácsika kérése, ami szerint felejtsék el egymást, de hát mivel lehet a legjobban egy nő szívére hatni? A titokzatossággal és azzal, ha valamit megtiltanak. Linában ezzel csak felszította a tüzet, bár Jahn bácsi is tudta, mert később kiderül dörzsölt volt az öreg.
Ezen kívül még ott van a titokzatos füzet is, ami elvileg Da Vinchi füzetének tökéletes másolata és Lina nagy kedvence, a fiúk viszont egyből lázba jönnek, ha meghallják a füzet nevét.
Igazából a szerelmi sokszög nem jelenik meg, az elején féltem itt mennyi férfi szereplő fog a főhősre hajtani és hány ember lesz. Hamar kiderült, ez a történet inkább a főhősök történetére koncentrál.

Lina karaktere kedves, aranyos és szeretnivaló. Nem kelletett bennem semmilyen ellenszenves érzést. Szerintem okos és meg van a magához való esze. Még ha néha nem is értettem egyet vele és a módszereivel, mégsem találtam benne kivetnivalót. A történet végére a karaktere változott és kicsit belevalóbb, keményebb leányzó lett. Evan még jó hatással is volt rá.
Evan a másik oldalról titokzatos és mégsem. Van benne valami, amiért egy kicsi sötét felhő követi és vonzza az embert, nem nevezném igazán rosszfiúnak. A saját maga módján ő is jót akar, hiába hiszi azt magáról, hogy nagyon kemény és rossz. Hagyja Linát kibontakozni, nem erőlteti a lányra magát. Vele sem volt különösebb problémám, sőt azt kell mondjam, eléggé megkedveltem. Nem az a tipikus domináns alfa hím, de meg van benne minden, ami egy belevaló és misztikus férfi karakterhez kellhet.

Ha rossz a kedved, szeretnél kikapcsolódni, nem ijedsz meg az erotikus művektől, akkor ajánlom ezt a történetet. Szerintem könnyed és aranyos, hamar magával ragadja az embert és csak azt veszi észre, már vége is.
Nagyon tetszett.

A sorozatról:

A sorozat első kötetében kiderül, három fiú nagyon jó barát lett és a közös kapocs Jahn bácsi volt.

Az első kötet, a Kínzó vágy ugye Evan történetét írja le. 
A második kötet Tyler és Sloane története, ami egyéjszakás kalandnak indul, végül nem tudnak ellenállni egymásnak.
Harmadik, egyben a trilógia befejező kötete pedig Cole és Katrina története, akik eleinte egymással játszanak, de lassan a lány meglátja Cole valódi énjét.



Vágy sorozat kötetei:

1. Wanted - Kínzó vágy (Athenaeum, 2014)
2. Heated - 
3. Ignited - 





Nyereményjáték: 

 Az Athenaeum Kiadónak köszönhetően 2 példány Kínzó vágyat sorsolunk ki a turné végén.


Kövessétek figyelemmel a résztvevő blogokat, mert mind a 4 állomáson egy-egy újabb információ morzsa: kép, vagy adat segít benneteket abban, hogy kitaláljátok a megoldást és bekerüljetek a sorsolásra! Egy épület neve lesz a helyes megfejtés.


(Figyelem! A Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a megfejtést. A kiadó csak Magyarország területén belül postáz! Ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az értesítő emailre, automatikusan újra sorsolunk.)

A mai nyom az itt, jobbra látható kép. :)



Résztvevő blogok listája:
09.22. Kristina blogja
09.24. Angelika blogja
09.26. Insane Life
09.28. Cbooks
SHARE

Rólam

Sziasztok! Toffy vagyok, ennek a blognak az írója. Bátran kérdezhettek és amint tudok válaszolok. A blog mellett számtalan hobbim van és természetesen egy munkahelyem is van, ami über szuper titkos. Na jó, azért annyira nem. :D

  • Pinterest
  • Image
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése