Home » , » 5. Szülinapi blogturné

5. Szülinapi blogturné

Fennállásának ötödik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hisz ti is részesei vagytok ennek az élménynek.Ennek örömére kezetekbe adtuk a gyeplőt, teret engedhettetek legkíváncsibb éneteknek és tabuk nélkül kérdezhettetek tőlünk. Most pedig rajtunk a sor, hogy megválaszoljuk őket.

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.




Rövid kérdezz és mondom a választ:

Mit szeretsz a (könyves) bloggerkedésben?

Leírhatom amit gondolok, sokszor a túlcsordult érzelmeimet itt adom ki. Nekem ez inkább egy érzelmi dobozka, amit vagy szeretnek vagy nem. :)

Honnan jött a blogod neve?

Már írtam róla, de igazából 14 éves korom óta hatalmas X-Japan rajongó vagyok és imádom a dalszövegeiket. Visszatérő elem, főleg a kedvenc számomban az Insane és a Life szó, amikor 14 éve elkezdtem faficeket írni (shhh, ez titok - pedig egyszer hazai belső versenyt is nyertem :D ) első blogom neve az Insane Life volt, ami nem létezik, mert már jó 5 éve megszűnt a kiszolgáló, 12 éve pedig a Livejournalon is elkezdtem használni.

A legérdekesebb könyv, amit valaha olvastál?

R. J. Andersontól az Ultraviolet című könyv, ami sajnos nem jelent meg magyarul, pedig egy rendkívül filozofikus, sci-fi vonalú, hatalmas csavarral rendelkező YA. Hozzáteszem az írónő a gyermek pszichiátrián ülve tanulmányozta hogyan viselkednek a páciensek és valós betegségeket használ, mint a szinesztézia. A csavar benne pedig libabőrt váltott ki elsőre és tényleg euforikus állapotba kerültem. Valójában egyike azoknak a könyveknek, amiről főiskolai MA tanulmányaim során még esszét is írtam.

Milyen könyvformátumot szeretsz inkább, miért? Nyomtatott vs. Ebook vs. Hangoskönyv.

Mindent, de tényleg. Imádom a könyv súlyát, fogását, illatát, miközben az ebook pici, hordozható és bármikor előkaphatom ráadásul világít is az enyém. (Nookom után egy Kindle-öm is lett.)
Hangoskönyvet hosszú vonat és busz utakon szeretem. Tehát nálam mindennek megvan a maga helye és ideje, egyiket sem zárom ki és nem is szeretném.

Használsz könyvjelzőt? Mit?
Leghosszabb könyveim... :D

A blokkoktól kezdve, zsepin át, fecnik, árbiléták és rendes könyvjelzőkön át amit éppen találok. Pont ezért minden könyvben van egy könyvjelző, némelyiknek a saját vásárlási blokkja, ami különösen vicces mondjuk 15 év távlatában. :)

+1 igazából nem kérdés, hanem magyarázat:
Utóbbi időben eltűntem, kivontam magamat a bloggerkedésből és csak BTK posztok voltak. 
Erről egy hosszú posztot szeretnék írni, ami tanulságos is lehet, akár tanuljatok az én hibámból vagy segítséget adhat. Lassan egy éve mélypontra jutott életem, kicsúcsosodásán orvosi segítségre volt szükségem, viszont felálltam és hozom helyre magam. Nem tudtam olvasni, egyszerűen semmi iránt nem éreztem motivációt, munkát váltottam és stb. Erről tényleg egy posztban szeretnék beszélni, mert nem rövid amit szeretnék mondani.

Kérdések:

Milyen érzés 5 évvel a hátatok mögött visszagondolni a kezdetekre?

Hosszúnak tűnik és nem akarom elhinni. Voltak nehéz időszakok, amikor legszívesebben feladtam volna és nem a könyvek miatt, de visszanézve az egészet, akkor imádtam minden pillanatát. Nehéz volt a kezdet, legelején megalakulás utáni 2 hónapban csatlakoztam a csapathoz egy másik blogger társammal.

Nem fásultatok még bele a turnézásba?

A turnézásba nem, sokkal inkább az életem vett egy olyan irányt, ami miatt vissza kellett vennem. Régebben főiskola mellett könnyű volt, majd dolgozni kezdtem ahol első 2 évben szintén könnyű volt turnézni akár bent is megírtam az állomás posztját, majd jött a nehéz rész, tavalyi év, amikor munka mellett idegileg kikészültem és az élet minden részén összezuhantam. Sok volt, ott sem befásultam, hanem éreztem nem tudom élvezettel, kedvvel csinálni, miközben egy darab gondolatom nem forog a könyv körül. Végül annál maradtam, amit imádok könyvet, azzal még mindig turnézok.

Melyik volt az első könyv, amit elolvastál?

Az első turnés könyvem az Edenbrooke volt lassan 5 éve. Ha azt nézem mi szeretette meg velem az olvasást, akkor a Tövismadarak. Igen, tudom, tökéletes általános iskolai olvasmány és pont 11-12 éves kislányoknak való, de imádtam. Ha úgy vesszük semmi olyan nincs, amiért ne olvashattam volna el, mai napig életem egyik legmeghatározóbb könyve, ami 3 vagy 4 kiadásban van meg. 

Előfordult olyan, hogy nem tetszett egy könyv, de mégis jó értékelést írtatok róla, hogy az adott kiadóval megmaradjon a jó kapcsolat?

Nem és nem is fog. Inkább nem írtam róla vagy 3-om pontot adtam semmint írjak egy olyan könyvről ami nem tetszett. Inkább jó volt, de egyszer elég volt érzés kap el néha. Viszont sok az újraolvasós BTK könyvem, van amit itt ismertem meg és azóta rendszeresen újraolvasom. 

Volt olyan bejegyzésetek, amit nem akartatok megírni, mert annyira nem haladtatok a könyvvel? (Nem az időhiányra gondolok.) Melyik volt ez?
Jareth az egyik kedvenc koboldom. :)

Persze, hogy volt és sosem tagadtam ezt. Szerintem mindenkivel előfordul bizonyos könyvek hiába jók, nyögve nyelősen csúsznak le. Ennek baromi sok oka lehet, akár egy olvasói válság, másik könyvet akarsz olvasni vagy éppen nincs időd. Hirtelen a Susan EE féle End of Days ugrik be, de több is volt még. Jha és az Alvilági dal, amit imádtam, de alig tudtam vele haladni a munka mellett. 

Van olyan könyv, aminél epekedve várjátok a folytatást (de az csak nem akar eljönni)?

Hát nálam ez egy olyan dolog, hogy nagyon sokat angolul elolvasok mielőtt itthon megjelenne, akár évekkel korábban olvastam, mint itthon megjelent és ezért kevésbé ismerem ezt az érzést. Viszont kinti megjelenéseknél vannak esetek, amikor alig vártam kijöjjön, ilyen volt Armentrout Luxen sorozata, aminek minden részét megjelenéskor rendeltem előre és a legelső rész megjelenésétől olvastam őket, vagy Kenyon League sorozata, ahol kedvenc bőrkabis emberevő Andarion fejvadászomra éveket kellett várni, mert a kiadó és az írónő között ment a harc. :(

Melyik a kedvenc könyved?

Erre nehéz választ adni, de sokáig abszolút Luxen rajongó voltam és ezért mindenképpen idesorolom, de imádtam a Papírhattyút, Árnyvadászokat, Tündérkrónikákat, Outlander és még bőven lenne akiket fel tudnék sorolni. :)

Ki(k) a kedvenc szerző(i)d?

Paranormális/UF: Sherrilyn Kenyon, Jennifer L. Armentrout, Gena Showalter, Nalini Singh
Történelmi romantikus vonal: Julia Quinn, Elizabeth Hoyt, Eloisa James, Sabrina Jeffries
Klasszikus: Jane Austen, Elizabeth Gaskell

+1 Adritól kapott kérdésem:
Ha csak egyetlen fandom tagja maradhatnál melyik lenne az és miért?

Ez egy kegyetlen kérdés. :D Igazából a Babylon 5 volt életem legmeghatározóbb sorozata és lassan 18 év alatt legalább 30-40 alkalommal néztem végig, majd a Star Trek jött és ha igazán populárisara vágytok, akkor Star Wars. :D A legrégebbi fandomom és már 22 éve tart a kettőnk viszonya. :D 

Nyereményjáték:

6 meglepetéskönyv kerül kisorsolásra! Minden állomáson egy-egy bloggerünk jellemzőit találod, ami alapján meg kell tippelned, kiről van szó és beírnod a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem! Csak magyarországi címre postázunk, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, utána automatikusan újat sorsolunk.

A csapat legbékésebb tagja, s egyben a három muskétás egyike. Ő az egyetlen köztünk, aki előbb járt a könyvek túloldalán, mint mi, akik bloggerkedéssel kezdtük. Fantáziája határtalan, történetein egy generáció nőtt fel.

a Rafflecopter giveaway

Állomások:
09.07. Kelly & Lupi olvas
09.08. Függővég
09.09. Deszy könyvajánlója
09.10. Sorok Között
09.11. Dreamworld
09.12. Nem félünk a könyvektől
09.13. Spirit Bliss Sárga könyves út
09.14. Könyv és más
09.15. Never Let Me Go
09.16. Könyvvilág
09.17. Ambivalentina
09.18. Zakkant olvas
09.19. Hagyjatok! Olvasok!
09.20. Betonka szerint a világ…
09.21. KönyvParfé
09.22. Olvasónapló
09.23. Insane Life
09.24. Szembetűnő
09.25. Szofisztikált Macska

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Elérhetőségek


Email:
toffy_chan@ yahoo.com



Olvasók :)

 
Copyright © 2014 Insane Life
Blogger Templates