Ads

Lakatos Levente - Aktus


Lakatos Levente


Aktus


(Dr Lengyel 3.)
Kiadó: Ulpius
Besorolás: felnőtt/NA
Kategória: romantikus, krimi
Megjelenés ideje: 2014.12.10
Olvasott nyelv: magyar
Oldalszám: 890
Megtetszett? Megrendelheted itt!
ISBN: 9789632547886
Pont: 5/5
  A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fényderül a titokra.

Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…

Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival…

A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

Már egy ideje érdekeltek Levente könyvei és a polcomon is megtalálhatóak, de eddig mindig valami közbejött és kimaradt az életemből. Már előtte is vegyesen hallottam róluk véleményt, pozitívat, negatívat, de végtére a puding próbája is az evés. Sokfélék vagyunk, sokfajta ízléssel. A részleteket olvasva tetszett Levente stílusa, szóhasználata, valamint leírásai.
Nem, nem bántam meg, hogy elolvastam. Nagyon kellemes meglepetés okozott ez a könyv.

Különböző karakterek szemszögéből olvassuk a történetet, összesen négyen szólalnak meg, akiknek természetesen változatos a jelleme, ezért más aspektusból közelítenek az eseményekhez.
Tetszett ez a váltott szemszöges megoldás, mert amikor egyetlen karakter mesél, akkor olyan érzésem van, hogy kizárnak a gondolkozásból, hiszen csak egy szemszögre építhetek. Itt a krimis szál miatt eléggé szükségesnek éreztem.
Minden van a történetben, izgalom, krimi, romantika és némi erotika. Egyik legnagyobb meglepetést talán az utóbbi okozta, ugyanis felkészültem, hogy erotikus könyv lesz, ehhez képest csak kis mennyiségben jelenik meg és a történetre fókuszál a sztori.

Karakterek szempontjából két nagyobb csoportra lehet őket osztani. Ezzel nem árulok el nagy titkot. Egyik az Anton-Anna-Ricsi hármas és a másik a Laura-Róbert-Dávid hármas.

Anna esetében sokat gondolkoztam, mivel képtelen voltam eldönteni szimpatikus vagy sem. Egyfelől érthetőek kétségei, viszont másfelől úgy tűnik, pont Ő indítja el ezt a lavinát. Tudom, az éremnek két oldala van, de nekem így jött át. Miközben próbál segíteni másokon, pont, hogy önmagán nem tud segíteni és végül a saját csapdája zárja be, azért, mert nem ismerte fel idejében a veszélyt.
Antonnak is megvan a maga árnya, amitől nem képes szabadulni. Emiatt fél, nehogy a lány otthagyja, pedig pont ezzel kezdi eltaszítani a lányt. Folyamatosan féltékenykedik, kérdezősködik és végül azt szeretné, ha a lány feladná álmait. Annának adtam igazat, hiszen bezártság érzetet senki nem szereti.

Laura karakán egyéniség, talpraesett és látszólag tudja, mit akar. Azonban ha valaki túl határozott, férfias jellemvonást mutat környezete felé, sokszor megesik, csak védekezik ezzel a magatartással. Valójában belül szétesőben van. Lauránál is pont ez a helyzet.
Dávidról nekem még kevés jött át. Szimpatikus, de nem sok információt kaptam. Lehet pont ez tett kíváncsivá.
Róbertről nem tudom ezt elmondani, nem bírom ezt a típusú pasit. Életem egyik legjobb pick up szövegei közé tartozik a „gyere velem ott áll a Jaguárom” és hasonlóan a BMW-m. Az egójuk pedig darabokra tört, a bizonyos "nem érdekel" mondatnál. Róbert is ilyesmi pasi lehet. Visszakanyarodva. A végén adja meg azt a löketet Róbert, amiért bárkit elküldenék messzi tájakra, valahogy a lelki zsarolás nem tartozik a kedvenceim közé.

Viszont a szimatom nem csalt (muhahaha), már a legelején rájöttem ki lőtt, ennek ellenére kíváncsi voltam milyen módon fog eljutni addig a stádiumig. Bár sejthető volt labilis állapota miatt.

Történetileg, ahogy említettem tetszett, összeszedett és a szálak végül összekapcsolódnak. Sokszor tudtam mi fog történni, mégis izgultam, hogyan folytatódik. Alig bírtam letenni, folyamatosan olvastatta magát.
A karakterek teljesen rendben vannak, mindegyiknek rendelkezik valami személyes bájjal. 

Összességében élvezetes „kicsike” ez a könyv. Aki szereti az érzelmekben gazdag és akciódús műveket, ami mindemellett krimisebb szálon mozog, azoknak bátran ajánlom. 


SHARE

Rólam

Sziasztok! Toffy vagyok, ennek a blognak az írója. Bátran kérdezhettek és amint tudok válaszolok. A blog mellett számtalan hobbim van és természetesen egy munkahelyem is van, mai über szuper hipertitkos. Na jó azért annyira nem. :D

  • Pinterest
  • Image
    Blogger Comment
    Facebook Comment

3 megjegyzés:

  1. Mostanában egyre több értékelést olvasok az Aktusról, mert hamarosan megérkezik az én példányom is. Ezzel csak az a gond, hogy mindenki olyannyira felcsigázza az érdeklődésemet, hogy már nem bírok várni...de megéri, mert amennyi jót hallottam róla... :)

    VálaszTörlés
  2. ide kommentelek mert ez a blogpost élolvasása után szántam rá magam hogy megvegyem a könyvet :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is tetszett az Aktus, látom hasonló a véleményünk :D

    VálaszTörlés