Ads

Könyves álmom - polcaim


Nem sokszor osztottam meg képeket vagy bejegyzést a kicsiny könyvtáramról. Néha pedig bennem van a kis bogárka, hogy annyira szépek, meg fogom mutatni. *Anyuci büszkeségei.*
Most egy ilyen pillanatom van.

Könyves és kiegészítők bőven vannak, gyűjtögettem mindenhonnan valamit, ami emlékeztet egy adott könyvre. Néha csak úgy. :D

A bejegyzés címe onnan ered, hogy mindig imádtam a könyveket, ebből kifolyólag régebben sok angol könyvre áhítoztam és magyar kiadások címlistája sem volt rövid. Mostanra a legtöbbet beszereztem valamilyen úton-módon. 

Már kicsinek elkezdtem gyarapítani könyvespolcomat, mostanra kitúrtak volna a könyvek, ezért számos könyvem vagy nagyszüleimnél vannak, vagy a padláson. (Tudom, tudom, de sajna máshogy nem tudom megoldani.)
Igazából családilag vagyunk könyvmolyok, ezért a hely komoly problémát jelent, úgyis, hogy van ebook olvasóm. Angol könyveket természetesen meg tudom rajta oldani, de a kedvenceknek így is kötelező felkerülnie a polcra. 

A jobboldali hosszú polcon vegyesen van fantasy, romantikus, erotikus, klasszikus kötet és ami éppen felfért a régi videóállványomra. Valójában itt videokazetták voltak, mára ők egy dobozban húzódtak meg, egy másik szobában, ahonnan bármikor előkaphatóak. 
Film mániákus tiniként elég sok kazetta gyűlt össze, most már fogalmam sincs mennyi, de ez a fal nem volt elég.

A bal oldali polcon főleg angol könyvek vannak, mert már annyian gyűltek össze, saját polcot kaptak. Alsó polcán csücsülnek a nagyobb könyvek vagy szívemnek kedves könyvek.
Igen, a Babylon 5 polcom és a Star Trek... ott a sarokban egy pici Wolowitz (Big Bang Theory / Agymenők) figura áll és illik az összképbe. Outlander sorozat előtt Skóciás feles pohár, meg kis figurák. Ott az Ultraviolet, ami mai napig a legkedvesebb sci-fi vonalú YA könyvem.
Feljebb a Végzet ereklyéi sorozat angol kiadása, egyik kedvenc angol Angel könyvvel, amiben az angyalok zombit csinálnak az emberekből és néhány Armentrout, többek között a komplett Luxen sorozat és néhány Half-Blood kötet figyel.

A jobboldali polcon a legfelső érdekessége, hogy ez a Kenyon polcom, ahol két sorban csak Kenyon könyvek vannak. Így sincs nálam 4 könyv a polcról. :P :D
Alatta Ulpiusos sor, kizárólag Cole, Frost és Showalter könyvekkel. 
Hátul nyelvkönyvek és egyéb nyalánkságok rejlenek, amiket kevésbé használok. Szótárak, angol, német könyvek és lehet még néhány klasszikus lapul meg. Bevallom ritkán nézem ennek sornak a hátsó köteteit. Ami nincs a képek között, az a mesekönyves, lexikonos, újságos polcom, ahol leginkább album jellegű könyvek vannak.

Itt balra az én kis ázsiás, kedvenc klasszikus, gyermekregény, fehér könyv és vegyes polcom van.
Felső sor javában kínai irodalom, klasszikusabb művek, amik az én szempontomból az alapműveltségemhez szükségesek. Főleg, mert szerettem is őket. :)
Második sor vegyesen kedvencek, John Jakes-től az Észak és Dél trilógia, Michael Ende, aki gyermekkorom nagy kedvence, valamint Walter Scott és Sienkewitz is ilyen.
Harmadik sor, lehet feltűnik, nem éppen magyar. Kínai könyvek, főleg ismeretterjesztő, turisztikai darabok, de van ott Zene palota és buddhista szöveggyűjtemény, valamint természetesen a Dao de jing sem maradhat el.
Alul vegyesen, Austen kötetek, Angolok közül magasabbak és amik pont befértek oda. :P
Nagyon szeretem ezt a polcomat, olyan sok kedvencem van rajta, hogy boldogsággal gondolok rá. Persze vannak kedves emlékek rajta, mint a sárga kínai vastag könyv, amit kínai ismerősömtől kaptam ajándékba, kedvenc mangám, a ZetsuAi kínai fordításban és egy kínai szakácskönyv. Oldalán két pakli kártyával, az egyik Erotic art in China - szigorúan cenzúrázott :D - a másik, amelyik nagy szerelmem, a pekingi operából ábrázol híres szereplőket.

Jöjjön a másik legszebb és legkedvesebb polcom, ami tele van könyvekkel. :D Főleg Könyvmolyképzős, General Press, Harry Potter és Lazi kiadású klasszikusok látszanak. 
Ez a polc teljesen két soros. Minden polc második sora valami nyalánkságot rejt.
Első polcon sok vörös pöttyös mögött német mangák és angol könyvek lapulnak, amiket szeretek, csak sajnos már nem volt helyem hová tenni. 
Második mögött hasonló a helyzet, ott Maxim, meg sok klasszikus lapul meg és majdnem az egész Darren Shan sorozat.
Harmadik sorban fantasy, sci-fi és klasszikus irodalom rejtőzik és nagy kedvenceim vannak ott.
Alsó sorban szintén klasszikusok, romantikusok és néhány szótár tanyázik.
Mielőtt valaki kérdezné, igen, ennek a polcnak a nagy többségét olvastam. :) 
Néhány könyv kölcsön van adva és hiányzik a képről, de valljuk be, ez természetes. :D
Egy helyen bekandikál az olvasóm. :P Kis sunyi, besunyult oda.

Gyűjteményes változatban, kedvencek:

Kenyonok nagy része.
Meg egy Acheron, mert miért ne.
Az Outlander - Idegen sorozat darabjaim.

Babylon 5 - Könyvek, kártyák, figurák
Kedvencek, vegyesen.
Austen -
Büszkeség és balítélet

Outlander első kötetek
Balról: Usa változat, Brit módosított változat
és természetesen a magyar.



Mütyürök. Piton prof hátul, elöl Ultronok,
koreai maci, Disney hercegnők és ha
fokozni szeretnéd, a hátsó hajót
amikor felhúzod, marha hamisan Für
Elise-t dúdol és közben kerekek forognak rajta.

Egyik jányzó a több, mint 20 darabos
házi gyűjteményemből.
(Saját festésem.)

Terveztem írni egy külön posztot az angliából szerzett könyveimről, hát most megmutatom képeken őket.

A teljes Angel trilógia :)
Showalterek



Kedvenc Ultraviolet könyvem és
a Knife tündéres Anderson kötet.
Élőben csillognak és irizálnak.
Az első három kötet a Végzet ereklyéiből
(Angol.)

Hármas, mert oroszlánkirály. :D
Az erotikus darabok. :P

Imádom a Tövismadarakat. Az egyik
a teljes DVD gyűjtemény, másik
az angol kiadása. (Magyarul is megvan.)
Eve Silver stílusát szeretem, ezt a sorozatot főleg.
Még olvasási listán vannak. :)

Host (Burok), Kenyon és Kagawa
novellás kiegészítő kötet.
Mert egy kis romantika kell.

Hasztalan információk enciklopédiája.
Gabaldon 8. kötet és Talyn könyve még.
Azóta mellette ücsörög a folytatása.



SHARE

Rólam

Sziasztok! Toffy vagyok, ennek a blognak az írója. Bátran kérdezhettek és amint tudok válaszolok. A blog mellett számtalan hobbim van és természetesen egy munkahelyem is van, mai über szuper hipertitkos. Na jó azért annyira nem. :D

  • Pinterest
  • Image
    Blogger Comment
    Facebook Comment

1 megjegyzés: