Home » , » Jean-Paul Sartre - A fal

Jean-Paul Sartre - A fal

Ez a bejegyzés remélem más számára is hasznos lesz. Szemináriumi előadásra kellett nekem összeszednem az anyagot, de semmilyen értékelést nem találtam róla neten. Saját összefoglalóm részletei ezek, amit szívesen meg is osztok veletek, meg néhány irodalmat. Így ha másnak is szüksége van ennek a műnek az értékelésére, akkor át tudjátok olvasni. :)


Jean-Paul Sartre 


A fal 



Írta: Jean-Paul Sartre
Kiadó: Európa 
Besorolás: Klasszikus
Kategória: egzisztencialista
Kiadás éve: 1958
Könyv nyelve: Francia
Olvasott nyelv: Magyar
Oldalszám: 182




A könyv Olga Kosakiewicz-nek lett címezve. Ennek jelentőségének megértéséhez ismerni kell Sartre életét is, ezért erre később kitérek még. Viszont "A fal" megérteti velünk Sartre gondolkodásmódját.
Történet Spanyol polgárháború alatt, 1936-ban játszódik. Három egymástól idegen férfit elfognak. Pablo Ibbieta a protagonistánk. Az ő szemléletét olvashatjuk végig az egész helyzetről. Továbbá Tom és Juan a másik két szereplőnk valamint egy Belga becézésű orvos. Ezeket az embereket mind bezárják egy sötét börtönbe. Félnek, a falak visszataszítóak, sötét és vélhetőleg néhány patkány is velük van. Maga a börtön az anyaméh és egyben a halál szimbolikus ábrázolása. Míg az orvos maga szimbolizálja a felettünk ketyegő időt, amely elhaladtával meghalunk. Kis Juan testét többször ellenőrzi aki halál szélén van, de nem halál beálltát nézi. Igazából sosem fejti ki mit néz.
Ebben az eseménysorban Ibbieta eljut egy olyan állapotban, ahol közömbössé válik számára a halál. Közönyössé válik az egész világ felé. Hiszen minden és mindenki elmúlik. Egyik ember sem különb a másiknál. Ő az egyetlen a három férfi közül aki elfogadta sorsát, belenyugodott halálába. A mű végén mégis a legfurcsább módon, már-már groteszk és szarkasztikus módon ő az egyetlen túlélő. Ramón Grist keresik, akit ő végig tudott hol van. Saját életét megmenthetné, ha elárulja barátját. Minek tenné ezt? Hisz végül úgy is meghal. Inkább lóvá teszi és megtréfálja fogevatartóit. Azt hazudja Ramón Gris egyik temető sírboltjában bujdokol.  Őrök persze nyomban másokat küldenek keresésére. Mikor visszatérnek, elengedik, mert valóban barátja ott volt. Ugyanis amikor Ibbietát elkapták, jobbnak találta a temetőben meghúzni magát, hogy ne találjanak rá. Végül Ibbieta kínjában hatalmas nevetés és hahotázásban tör ki. Ezzel van vége a műnek.
Mi magunk is érezzük ennek szürrealistását, ám a hangsúly azon van, hogy míg egyedül Ibbieta fogadja el sorsát, halálát mégis az egyetlen túlélőként kerül ki.


Sartre élete röviden:

Élt: 1905 -1980
Hatott rá: Kant, Hegel, Heidegger
Irányzat: ateista egzisztencializmus

Édesapját fiatalon vesztette el, ezért Párizsból költözni kényszerültek. Anyja és nagyapja nevelte fel, akik maguk is olvasott, művelt emberek voltak. Így már korán az irodalom kísérte őt útján. Édesanyja később újraházasodott. Ez mélyen hatotta Sartre személyiségére. Önmagát tükörbe nézve csúnyának tartotta. Ezt egy magáról alkotott műben ki is fejtette.
Egyes leírások alapján minden műfajt kedvelt. Legyen az klasszikus irodalom, görög, modern, ponyva, bűnügyi vagy pornográf. Mégis érezhető, hogy legkedveltebb írott műfaja a filozófia, egzisztencializmus és a görögök voltak.
Simone de Beauvoire-al nyílt élettársi viszonyban voltak. Hirdették kapcsolatukat és ezáltal egyfajta szimbólummá váltak az akkori Franciaországban, mint szabad szerelem jelképe. Simone de Beauvoire a feminista egzisztencializmus képviselője volt. Satreval soha nem házasodtak össze, noha egyszer megkérte a hölgy kezét. Adott korszak botrányainak középpontjában álltak. A fönt első sorban említett Olga, Beauvoire tanítványa volt, valamint Sartre és Beauvoire szeretője is egyben. Olga férje pedig Beauvoire egy másik szeretője volt. Ezért is válik érdekessé miért pont neki lett címezve "A fal".
Sartre már egyetemi évei alatt filozófiával foglalkozott, később tanár lett és Berlinben találkozott először Heidegger filozófiájával, ekkor mélyült el benne. 1945-ben a Temps Modernes folyóiratot alapította, majd pályáján maradva folytatta újságírói és filozófusi munkásságát. Előtte is sokat írt, de legjelentősebb műve amit az egzisztencializmus egyik legalapvetőbb művének tartanak, egyben sokan úgy vélik ez az igazi egzisztencializmus kezdete: Lét és a semmi (1943)

1964-ben Nobel díjat kapott, amit azonban ő maga nem vett sosem át.1950 után megváltoznak nézetei. Próbálja az egzisztencializmust Marxista nézetekkel összeegyeztetni. Satret Camus elítéli, amiért a kommunistákkal való egyetértése miatt. Noha Satre szerint az egyén önmagát formálja. Nincs Isten, nem fogja megváltani, csak önmaga segíthet ezen. Kötelessége valaminek az embert jófelé irányítania – egy magasabb hatalomnak.

Istenről véleménye:„Ha nincs isten legalább van egy lény, aki van, mielőtt bármilyen fogalom definiálná létezését, és hogy ez a lény az ember vagy amint Heidegger mondja, az emberi realitás. Mit jelent itt, hogy az egzisztencia megelőzi az esszenciát? Azt, hogy az ember először létezik, előfordul, feltűnik a világban, és csak azután definiálja önmagát.”

Másik nagyon fontos gondolata, hogy nincs mű, befogadó nélkül. Úgy véli csak akkor létezik a művészet, ha legalább két irányú. Ezek egymásra hatnak. Például: Van egy könyv, önmagában nem létezne, de ahogy más is elolvassa ihletet kap. Így szárnyal műve. Ugyanakkor akár egy festő is kaphat ihletet könyvből, ez által az író műve kiteljesülne.

„Az irodalmi tárgy furcsa búgócsiga: csak mozgásban létezik. Hogy létrejöjjön, konkrét cselekvésre - olvasásra - van szükség, és addig tart, amíg vége nem szakad az olvasásnak… Az alkotás aktusa csak elvont és tökéletlen pillanata egy mű létrehozásának; ha a szerző egymagában léteznék, írhatna, amennyit csak akar, a mű mint tárgy sose látna napvilágot, ő pedig lerakhatná a tálat vagy kétségbeeshetne. Az írás művelete dialektikus kölcsönhatásként magában foglalja az olvasásét, s e két összefüggő aktus két különböző végrehajtást feltételez. Az író és az olvasó közös erőfeszítése hozza létre a szellemi alkotást, ezt a konkrét és imaginárius tárgyat.”


Ajánlott irodalom:Az egzisztencializmus. Szerkk.: Köpeczi Béla. Bp.Gondolat, 1965.
Ajánlom ezt esszét Sartre élete és gondolkodásáról:
ITT
Online elérhető: ITT

Fontosabb idézetek "A Fal" című műből:
"Tulajdonképpen nem nagyon szerettem Tomot, s nem láttam be, miért kellene jobban szeretnem. Csak azon a címen, hogy együtt kell meghalnunk? Vannak emberek, akikkel más lett volna együtt lennem. Például ha Ramón Gris van velem. De Tom és Juan között magányosnak éreztem magamat. Különben jobb is volt így. Ramón mellett talán elérzékenyültem volna, így azonban irtózatosan kemény voltam, és kemény is akartam maradni... ... És most mégis úgy hasonlítunk egymásra, mint az ikertestvérek. Csak azért, mert együtt fogunk megdögleni."

"A Világon semmit sem ér, hiszen vége van. Csak bámultam: hogyan is tudtam nyugodtan sétálni, meg lányokkal cicázni? Meg nem mozdítottam volna a kisujjamat se, ha sejtem, hogy így fogok meghalni. Itt állt előttem az életem, lezártan, csukott volt, mint egy zsák – ám mindaz, ami benne volt, befejezetlennek tűnt. Egy pillanatig megpróbáltam felmérni. Valahogy így: "Szép élet volt."... ...Nem sajnáltam én semmit, a világon. Persze egész csomó dolog volt, amit sajnálhattam volna: a mantahilla ízét, a nyári nagy fürdéseket a Cadiz melletti kis öbölben. De most a halál mindenről lefosztotta a szépséget. "

"Nem volt mit mondanom neki. Még csak arra se vágytam, hogy megöleljem. Irtóztam saját testemtől, mert szürke lett és verejtékezett. És nem voltam biztos benne, hogy az ő testétől nem iszonyodnám-e."

"Ha az ember elvesztette azt az illúziót, hogy örökké él, akkor teljesen mindegy, néhány órája vagy néhány éve van-e még hátra. Nem ragaszkodtam immár semmihez. Bizonyos értelemben nyugodt voltam. Csakhogy borzalmas egy nyugalom volt ez saját szememmel láttam, saját fülemmel hallottam testemet – és ez a test már nem én voltam."

Az őrökről: "Ez a két felcicomázott pasas, csizmában, lovaglóostorral, mégiscsak ember volt, aki szintén meg fog halni. Talán valamivel később, mint én, de nem is olyan sokkal később. És most azzal töltik az időt, hogy neveket böngésznek a papírjaik között, más embereket hajszolnak, hogy börtönbe csukják vagy megsemmisítsék őket, véleményt alkotnak Spanyolország jövőjéről és más kérdésekről. Kicsinyes nyüzsgésüket visszataszítónak és nevetségesnek éreztem. Már nem tudtam az ő helyükbe képzelni magamat. Mintha csak őrültek lettek volna."

". Inkább meggebedek, mintsem hogy eláruljam Gris-t. De miért? Már nem szerettem. Iránta érzett barátságom meghalt, valamivel virradat előtt halt meg, ugyanakkor, amikor Concha iránti szerelmem, s ugyanakkor, amikor az életkedvem. Persze még mindig tiszteltem: kemény ember volt. De nem ez volt az oka annak, hogy hajlandó voltam meghalni helyette. Az ő élete nem ért többet az enyémnél. Senkinek az élete sem ért semmit. Valakit oda fognak állítani a falhoz, s lőni fognak rá; amíg csak fel nem fordul. Egészen mindegy, hogy ki az, én vagy Gris, vagy egy harmadik. Tudtam, hogy ő értékesebb Spanyolország ügye szempontjából, mint én; de fütyültem én már Spanyolországra meg az anarchizmusra, már rég nem volt jelentősége semminek."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Elérhetőségek


Email:
toffy_chan@ yahoo.com



Olvasók :)

 
Copyright © 2014 Insane Life
Blogger Templates